szakmai véleményezés

Közoktatási törvény koncepciója és a tanári életpálya modell véleményezése

A GOSZ aktívan vesz részt a szakmai vélemények alakításában az új közoktatási törvény koncepciója és a tanári életpálya modell témaköreiben

Közel húsz szakmai szervezet közös munkájával történt az elmúlt hetekben a közoktatási törvény koncepció véleményezése. Kialakítottunk egy beszélgetőkört is, melynek keretében sok fontos szakmai vélemény javaslat készült.
Javaslatainkat, véleményeinket eljuttattuk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkárságára.

A Gimnáziumok Országos Szövetségének szakmai észrevételei, véleménye és módosító javaslatai a Köznevelési Törvény tervezetéhez

2011. október

A GOSZ a törvénytervezet kialakulásának egész fázisát szakmai figyelemmel követte, ennek a hosszú és nagy horderejű munkának a folyamatában egyrészt örültünk annak a ténynek, hogy a koncepcióval kapcsolatos észrevételeink egy része meghallgatásra talált. Rendkívül fontosnak ítéljük azt a tényt is, hogy a pedagógus életpálya modell mellett a jelen javaslat már sokkal kedvezőbb megközelítést nyújt a vezetők életpályájának, mely szerintünk egyik kulcskérdése az intézmények működőképességének, a változások szakmailag megfontolt kivitelezésének.

A GOSZ véleménye a közoktatási törvénykoncepcióról

Vélemény a Közoktatási törvény koncepciójáról

Bevezetés

A Gimnáziumok Országos Szövetségének választmánya megtárgyalta a törvény koncepcióját. Egyetértünk azzal az oktatáspolitikai szándékkal, amely a magyar közoktatást érték alapú, a jogok és kötelességek egyensúlyára épülő, az erkölcsi fejlődést és a tudást előtérbe állító rendszerré kívánja formálni. A koncepciónak számos előremutató eleme van, pl. a tehetséggondozás, az emelt szintű érettségi vizsga felvételi kritériummá tétele, a hat-és nyolcosztályos gimnáziumok legitimációja, a normasértések iskolai kezelése.
Ugyanakkor a 2010. decemberében közzétett koncepció tervezet számos problematikus részt is tartalmaz, néhány meghatározó ponton pedig, különös tekintettel a vezetői és nevelőtestületi jogállásra, a hat-és nyolcosztályos gimnáziumok szabályozásának egyes részleteire, az érettségi szabályozásának egyes részeire, a kötelező tanulói óraszámok megállapítására – a jelen változatot nem tartjuk elfogadhatónak, ezért javaslatokat fogalmazunk meg a módosításukra.
A továbbiakban ezekre a problémákra térünk ki részletesen.

Tartalom átvétel